A gyáli iparosság története 1945-től napjainkig

Gyálon 1945. elõtti idõszakban a lakossághoz képest is jelentõs számú iparos volt.
Szervezettségüket tekintve kevés az információ, de az elbeszélésekbõl némiképpen képet kapunk az akkori közösségi életrõl.

Összejöveteleket “Iparoskör” néven tartották a Sándor Antal tulajdonát képezõ közösségi épületben, ahol a MOVE (Magyar Országos Véderõ Egyesület) Polgári kör, Sportkör is helyet kapott.

A beszélgetéseken kívül jó hangulatú zenés estéket is szerveztek, melyeken általában sokan vettek részt, mivel itt volt lehetõség a hétvégi kikapcsolódásokra.
A jó hangulathoz a zenét helyi szervezésû zenekar szolgáltatta, az étel-italról Kovács Józsi bácsi gondoskodott.
Közismertebb iparosok, akik még máig is élnek az emlékeinkbe, részt vállaltak szervezésben, közös munkákban, melyre a háborút követõ idõszakban bizony nagy szükség volt.

A legismertebb Steinen Ferenc a vasas szakmába elismert iparos volt. (aki a háború után szorgalmazta az önálló szervezetet, valamint iparos ház létrehozását.)
A kõmûvesek közül: Tassi Imre, Kánai Gyula, Bóna Sándor
Asztalos: Sticz Károly, Hutterer Ferenc, Szloboda László
Bádogos: Pista bácsi
Említést kell tenni a lakosság szolgáltatásihoz, ellátásához hozzájáruló iparosokról.
Kereskedõk: Egerszegi, Domanics Ferenc, Molnár László, Aranyosi, Badics Margit, Kecskeméti
Pék: Sneider Mihály, Sebály
Szabó: Pacuk János
Kocsmáros: Nagy András, Kovács József, Nagy Mihályné, Pereli István, Kuruc, Gál
Hentes: Tácsi István, Kiss Gábor, Cseh Pál, Serfõzõ Balázs,
Borbély: Radlóczki József, Papp Károly
Órás: Molnár Béla
Cipész: Frank György, Deák Gábor, Kurka Márton, Herold bácsi

1945 után a Gyáli Földosztó Bizottságtól a 3972. sz. tulajdoni lapon lévõ Gyál pusztán ” udvar Kõrösi út alatt” címmel1346/23 hrsz-on 400 nölt az 5600/1945 FM rendelet 65.§-a alapján juttatás jogcímen a Kisiparosok és kiskereskedõk Szabad Szakszervezete Gyáli csoportja tulajdonba kapott.

A lehetõséggel élve Steinen Ferenc vezetésével egy önálló szervezet létrehozását, valamint székház építését tervezték, amelyhez a saját erõn kívül, adományt kértek az elöljáróságtól.
Erre mód nem volt erre, csak annyi ígéretet kaptak, hogy megfelelõ ház juttatásával a Gyáli kirendeltség létrehozását támogatják.
Az államosítás és a centralizálás idõszakában a Gyáli szervezet nem lehetett önálló, jelentõs létszámával elõször Dabashoz, majd a 60-as évektõl az ócsai Ipartestülethez csatolták.
Ettõl kezdve Iparosaink szervezeti formája a KIOSZ ócsai csoportnál, mint Gyáli Intézõ Bizottság volt, továbbá ide tartozott még Felsõpakony, Alsónémedi, Bugyi is kötelezõ tagsággal.

A Gyáli Intézõ Bizottság tagjai, akik képviselték iparosainkat Ócsán az Elnökségi és Titkári értekezleteken: Balla Mihály kõmûves, Jónás Béla asztalos, Dénes Lajos festõ, Hauser Antal faesztergályos, Illés Imre bádogos, Kalász Ferenc kerékpár-mûszerész, Morvai József üveges, Ihász Dezsõ festõ.

Részt vettek az Ócsai Iparosház átépítésében, rendezvényeken, tanfolyamokon stb. A 70-es évektõl Balla Mihály volt a Bizottság Elnöke, a tagdíj beszedésével Kalász Ferencet bízták meg. Mûködésük során önálló szervezet létrehozását tervezték, de a megyei vezetés csak úgy járult volna hozzá, hogy a megépítendõ gyáli székházat a megye tulajdonába adja. Ilyen feltételekkel elvetették a tervezetet. Kárpótlásul lehetõséget kaptunk az Elnöki poszt betöltésére, melyre 1975-ben Illés Imrét választották.

1975-ben a Gyál Nagyközségi Közös Tanács ajánlatot tett a gyáli Intézõ Bizottságnak, hogy a tulajdonában lévõ Toldi utcai 1346/23 hrsz-ú ingatlan kezelõi jogát adja át a Tanács részére, melyet az tovább adná a Cegléd és környéke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalatnak, élelmiszer üzlet “ABC” építésére a Gyál szõlõsi lakosok ellátása érdekében.
Az Intézõ Bizottság elnöke Balla Mihály megtárgyalta a vezetõséggel, és az ajánlatot azzal a feltétellel fogadták el, hogy helyette a majdan megépítendõ Mûvelõdési Házban megfelelõ helyiséget biztosítson a Tanács. A feltételeket mindkét fél elfogadta, és a támogatás eredményeként létrejött a megállapodás, melyet 1975. március 11-én írtak alá.

A rendszerváltás elõtti ciklusban Gyimesi István személyszállító kisiparos, Czotter Ferenc faesztergályos, Fehérvári Lászlóné varrónõ az Elnökségben, az Intézõ Bizottság Elnöke Karikás Pál rádió-tv mûszerész volt, tagjai Fodor Tivadarné fodrász, Makkai József tv szerelõ, Antal Józsefné fodrász, Böröcz Sándor fuvaros, Varga Lajos lakatos, Sipos László fûtésszerelõ, Somogyváry Vilmos fényképész, Hamza Imre bádogos képviselték az iparosokat.

1989-ben elõszelei voltak a rendszerváltásnak, az egyesülési gyülekezési törvény lehetõséget adott önálló szervezetek létrehozására.
A helyi csoport úgy gondolta, hogy létre kellene hozni az iparosok helyi önálló szervezetét. Erre alakult egy Szervezõ Bizottság, melynek tagjai: Vitkóczi József központi fûtésszerelõ, Balla Mihály kõmûves, Ludmerszki Béla kõmûves, Hamza Imre bádogos, Fieder János szobafestõ, Karikás Pál rádió-tv szerelõ, Somogyvári Vilmos fényképész, Dénes Ferenc személyszállító, Czotter Ferenc faesztergályos, Morvai József üveges, Kurucz Árpád üveges voltak.
Elképzeléseinket felhívásban foglaltuk össze és 1989. február 6-án elküldtük az összes gyáli iparos társunknak.

Felhívásunkra az iparosok 60%-a pozitívan nyilatkozott, mely biztatást adott a munkánk további folytatására. Majd 1989. június 20-ára közös megbeszélésre hívtuk össze iparosainkat, megjelent 81 fõ valamint meghívott vendégeink Kovács Antal Gyáli Tanács Elnöke, Király Sándor Elnök-helyettese részvételével megvitattuk a Szervezõ Bizottság elõterjesztését.
Az ezt követõ érvek-ellenérvek eredményeként 78 fõ iparos és meghívott vendégeik támogatásával a Gyáli Ipartestület létrehozására kapott felhatalmazást a Szervezõ Bizottság.
Ezt követõen megkerestük a Tanács vezetését, hogy az 1975-ös megállapodás alapján szeretnénk a megalakuló Gyáli Ipartestület részére állandó helyet biztosítani.
A Tanács Elnöke, Kovács Antal készséggel fogadta a megkeresésünket és támogatásáról biztosított az ügyünkben.

Ennek megfelelõen 1990. április 13-án szándéknyilatkozatot írtunk alá, hogy amennyiben hivatalosan is megalakul a Gyáli Ipartestület, úgy a Tanács kezelésében lévõ Kõrösi úti 2673 hrsz-ú un. “régi Posta” ingatlan kezelõi jogát átadja.
A Szervezõ Bizottság elért eredményekre alapozva 1990. április 20-án összehívta a Gyáli Ipartestület alakuló ülését a Bartók Béla Általános Iskolába.

46 fõ alapító taggal az alakuló ülés megvitatta az elõterjesztést és a programot, elfogadta az Alapszabályt, valamint megválasztotta az Elnökséget, a Felügyelõ és Etikai Bizottságot.
A választás eredményeként az Elnök Karikás Pál.
Elnökségi tagok: Czotter Ferenc, Somogyvári Vilmos, Jónás Béla, Vitkóczi József.
Felügyelõ és Etikai Bizottság: Szabó Ferenc, Pápai Mihály, Antal Józsrné, Varga Lajos, Balla Mihály, Hauser Antal.
Ezzel hivatalosan is megalakult a Gyáli Ipartestület, majd megkezdte programjának megvalósítását.
Legfontosabb teendõk között a székház ügyének rendezése, és a cégbírósági bejegyzés volt.
A Gyáli Nagyközségi Közös Tanács Végrehajtó Bizottsága 1990. május 29-én megtartott ülésén megtárgyalta az Ipartestület kérelmét, és a 44/1990. sz. határozatában a “régi Posta” romos épületét az Ipartestület részére, tulajdonába adta. Az ingatlan átadásáról történõ megállapodást 1990. augusztus 1-jén kötöttük meg a Gyáli Tanáccsal, majd ezt követte a földhivatali bejegyzés.
A Cégbírósági bejegyzés 1990. május 2-án történt meg, majd 1990. szeptember 25-én kaptuk meg a Földhivatali bejegyzési határozatot.

Elsõ közgyûlésünket 1990. július 16-án tartottuk, csatlakoztunk az Ipartestületek Országos Szövetségéhez, küldöttünk Szabó Ferenc lett.
A megalakulás évében sok munkánk adódott, többek között mûködõképesség tenni székházunkat, programot alkotni.
Átmeneti anyagi gondjainkhoz 300.000,-Ft támogatást kaptunk az Önkormányzattól.

1990. október 1-jei elnökségi ülésen már érdemben döntöttünk, hogy felvesszük a kapcsolatot az OTP-vel egy közös épület létrehozásáról.
Ezzel az új székházépítési tervünket kezdtük el megvalósítani. Együttmûködési megállapodást kötöttünk intézményekkel, Garancia Biztosítóval stb. Pályázatokon vettünk részt, ahol tagjainknak biztosítottunk munkákat. Megalakultak a szakmai csoportok, kiállításokat, termékbemutatókat, valamint a jó közösségi hangulathoz iparosbálokat szerveztünk.

A Képviselõ-testületben 1/3 arányban iparosaink voltak: Gyimesi István, Kurucz Árpád, Badics Ferenc, Pribék Ferenc, Hangonyi Dezsõ, Marsi Ferenc.
Alapítói voltunk a Gyálért Alapítványnak. (2001-ben a kitüntetést Karikás Pál Elnök kapta.) Sok kezdeményezést támogattunk a községben. Külön említésre méltó, hogy Marsi Ferenc iparostárunk 1991-ben 600.000,-Ft-tal támogatta székházunk építését.

Mûködésünk a Kõrösi u. 92.-ben az épület felújítását követõen 1994-ig tartott. Ekkor csereszerzõdéssel megvásároltuk az OTP Kõrösi u. 160. sz. alatti épületét.
Az OTP rövid határidõben vállalta, hogy felépíti az új fiókját, addig az Önkormányzattól térítésmentesen kaptuk meg a Kõrösi úti volt labor épületét.
Sajnos az OTP 4 évig hitegetett, de végül nem építette meg az új fiókot.
Végül 1998-ban ismét csereszerzõdéssel, valamint értékkülönbözettel visszavásároltuk a Kõrösi u. 92. sz. ingatlant.
Az eddig eltelt években mûködésünk folyamatos volt, de sok lehetõségtõl estünk el.

A meglévõ pénzeszközeinkkel, felajánlásokkal nagy lelkesedéssel, ünnepélyes keretek között 1999. augusztus 23-án tettük le székházunk alapkövét.
Összefogásunk eredményeként 2 év múlva, 2001. szeptember 24-én sikerült székházunkat átadni.
Ünnepségünket a város vezetõi, ipartestület, IPOSZ, Kamara, helyi újság, Pátria Tv tisztelték meg, mindenki elismeréssel szólt tagjainkhoz, elnökséghez az impozáns épület létrehozásáért, mely egyben városunk fõútvonalának színvonalát is emeli.

A kivitelezésnél tett felajánlásokat, társadalmi munkákat, tagjainkat oklevéllel köszöntük meg. Külön ki kell emelni Kurucz Árpád iparostársunkat, aki közel 10 éven át nagyon sok munkával járult hozzá az eredményeikhez.
Munkáinak nagy részét az Ipartestületen keresztül pályázta meg, gépeivel ingyen bontotta le a régi épületeinket, és rendezte a közterületet.

A 2002. évi választási közgyûlésünkön igazi sikerrõl számolhattunk be, már az új székházunkra alakítottuk ki a következõ négy év programját.
A tagság elismerte az Elnökség eddigi munkáját és újból bizalmat szavazatott.
A szavazás eredménye az Elnök Karikás Pál, aki az Elnökségének a negyedik ciklusát kezdte, elnökség tagjai: Czotter Ferenc, Badics Ferenc, Illés László, Pribék Ferenc. A Felügyelõ és Etikai Bizottság elnöke: Lovas Sándorné, tagjai: Gerémi Tamás, Pusztai József, Szabó Frigyesné és Vinnainé Majeron Annamária. Az Ipartestület irodavezetõi: 1990-1995-ig: Kurucz Árpádné, 1995-1999-ig: Kovács Andrea és 1999-tõl Lengyel Erzsébet.

Az Ipartestület jól együttmûködik az Önkormányzattal, melyet a 2002-ben kötött Megállapodás is megerõsít, tartalma a város, a lakosság és az iparosság érdekeit szolgálja.
További együttmûködésünk van az Ipartestületek Országos Szövetségével, a Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával (oktatás, mestervizsgáztatás), Pest Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvánnyal (pályázat, hitel, oktatás), Gödöllõi Innovációs Központtal (propaganda anyag, pályázat készítés szakmai háttér biztosításával).

A székház mûködtetését az épület hasznosítása, sikeres pályázataink valamint vállalkozásaink biztosítják. Szolgáltatásaink közt szerepel az Internet elérhetõség, kötelezõ gépjármû-biztosítás, irodai szolgáltatás.
Terveink közt szerepel a szakmai csoportok kialakítása, klubnapok, zenés esték, kirándulás szervezése.

Gyál, 2004. június 1.
Összeállította: Karikás Pál

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s